A fogzománc

Hogyan alakul ki a fogzománc?

A fogzománc kialakulásához szükségünk van, az un. „ameloblaszt” nevű sejtekre. Még a fogzománc kialakulása előtt ezek a sejtek már létrejönnek. Ha a fogzománcunk károsodik, akkor már nincs arra lehetőségünk, hogy az újjáépüljön.

Hogyan épül fel a fogzománc?

A fogzománc nagyobb része szervetlen anyag, a kisebb fennmaradó rész pedig szerves anyagok és víz. Nagy arányban tartalmaz kalcium-fluoridot. A kálcium pótlását bizonyos élelmiszerek fogyasztásával is el tudjuk érni. Ilyenek például a tejtermékek, vagy pedig a tökmag, mandula vagy éppen a sóska. Azért hogy fogaink egészségesek legyenek az sem mindegy, hogy mi milyen arányban van bennük. A kálcium és a foszfor erősíti a fogzománcot. Valamint a fluor is védi a fogakat. Ha megfelelő mennyiségű fluor van a fogainkban, akkor nagy valószínűséggel nem fognak baktériumok elszaporodni benne. Nem fog kialakulni a fogszuvasodás sem. Viszont ha túl nagy mértékben van a szervezetünkben, az is a betegség kialakulásához vezethet. Ez a fluor betegség főleg gyerekeknél alakulhat ki.

A fogzománcnak nagy szerepe van abban, hogy megvédje a fogainkat. Ez felel azért is, hogy megfelelő fehérek legyenek a fogaink. Ha a fogzománc megsérül, az ahhoz vezethet, hogy a fog megromlik és elveszítjük. Ha megsérül a fogzománc az általában ahhoz vezethet, hogy kialakul a fogszuvasodás. A fogzománc szerkezete nem mindenkinél egyforma. Van, akinél gyengébb és van, akinél erősebb. Ez mondhatjuk, hogy születési rendellenesség. Van olyan eset is, hogy kis barázdák jelennek meg vagy éppen el kezd sárgára színeződni helyenként a fogzománc. Ez mindenkinél változó lehet. Ha figyelünk arra, hogy ne fogyasszunk túl kemény ételeket, akkor valószínűleg a fogzománc is tovább fogja megőrizni az egészségét. A szájban viselt ékszerekkel vigyázni kell, mert ezek felsérthetik a fogzománcot. A fogkő kialakulása szintén megelőzhető. Ha megtartjuk szánk megfelelő higiéniáját, akkor valószínűleg a fogkő sem fog kialakulni. De ha nem is gátoljuk meg, akkor is nagy mértékben lassíthatjuk a kialakulását. Ezért ajánlják azt a fogorvosok, hogy legalább egy évben kétszer látogassunk el a rendelőkbe. De ez sem mindenkinél egyformán történik. Van olyan személy, akinél sokkal hamarabb kialakul a fogkő, s van olyan is, akinél jóval később alakul ki. A fogkő megléte már probléma több okból kifolyólag is. Egyrészt nem túl szép látvány, másrészt pedig utána alakul ki a fogszuvasodás és az ínygyulladás is. Na meg persze ezekhez a betegségekhez társul a kellemetlen szájszag is.